BARTAL MÁRIA SZAKMAI ÉLETRAJZA

Budapesten, a Móricz Zsigmond gimnáziumban érettségizett, majd 1961-től a Textilipari Kutató Intézetben dolgozott, mint laboráns.

Az 1963-1969 közötti években, esti egyetemen, munka mellett végezte el a BME vegyészmérnöki karának, könnyűvegyipari szakát. Jeles eredménnyel védte meg a diplomamunkáját. Diploma szám: 173/1969.

Diploma után először technikusként, majd mérnökként, később kutatóként dolgozott a TKI textilkémiai osztályán, Dr. Rusznák István, később Králik Iván vezetése alatt. A textil műszerek osztályán végzett analitikai méréseket, textil vizsgálatokat.

A TKI átalakulása után 1983-tól INNOVATEXT vállalat, majd később az utóbbiból alakult INNOVATEXT RT. (INNOVATEXT Textilpari Műszaki Fejlesztő és Vizsgáló intézet Zrt.). Fejlesztő mérnökként dolgozott.

A textilegyesületnek, METSZ.nek tagja volt, több kolorista konferencián is részt vett.

Textil gyárakban (Pl. Goldberger, Kistext, Békéscsabai Kötött árugyár, stb.) textilkikészítési technológiákat vezetett be.

Az 1980-81 közötti időszakban a NIM Műszaki Dokumentációs és Fordítóirodának holland nyelvből gyógyszer szabadalmakat fordított.

1983-ban kiváló dolgozó kitüntetést kapott.

1984-ben elvégezte a szennyvízkezelési tanfolyamot, így ezután a textilgyárak szennyvíz vizsgálatát végezte a környezetvédelmi előirások, ill. szennyvíz határértékek megállapitása (24 órás mintavétel, KOI és egyéb vizsgálat stb.) végett.

Később, az analitikai vizsgálatokban vett részt, az intézet kezdte el a nemzetközi Öko TEX Standard 100 vizsgalatokat, a Hohenstein Instituttal együttműködve. (Formaldehid, színtarósági vizsgálatok, stb.)

A laboratóriumi vizsgálatok mellett az Intézet Műszaki könyvtárát is vezette, textilipari főiskolásoknak segített az irodalmazásban.

1997. októberében ment nyugdíjba, de 1999-ig tovább dolgozott az Öko vízsgatokon.

BARTAL MÁRIA KÖZVETLEN ROKONAI

Édesapja: dr. Bartal Ernő
Édesanyja: Einczinger Lívia
Testvére: Bartal Judit
Férje: Melegh Imre
Fiai: Melegh Csaba és András
Unokái: Melegh Dóra, Melegh Réka, Melegh Mátyás

BARTAL MÁRIA ANYAGAIBÓL

Esztergomi és családi kötődései meghatározták életét, igen sok ma már történelmi anyag fennmaradása neki köszönhető.

• Bartal Mária üzenete az Esztergom és Vidéke újság számára 2004-ben: Einczinger Ferenc unokájának levele.

Mióta Paptamási vizet iszom, nincsen semmi bajom!
Főraktár: Brázay Kálmán, Budapest

KEDVELT VERSE

Kiss József, Tüzek című verse

Ismeritek a vidám rőzselángot
S ropogását a vályog-tűzhelyen?
A nyílt arcokat, a nyájas világot,
Hol tréfa és dal önként megterem?
Recsegő gallytól, pattogó szilánktól
Lestem el egykor a dal ütemét.
Hol az a tűz? Mi lett a rőzselángból?
Nekem elhamvadt – talán másnak ég.

S hova lett, aki játszva élesztgette
Kis tarka köténnyel, a gyermekleány?
És hova tűnt a fiu méla kedve,
Ki ott lebzselt a leány oldalán?
Együtt dobáltuk a háncsot a tűzre,
A redveset úgy, mint a nyirkosat,
És találgattuk, boldog álmot fűzve,
Hogy a siró fa vajjon kit sirat?

Szálló időnek suhogó fövénye –
Minek bolygatni, amit betemet?
A rőzselángra más tüzek jövének,
Emésztőbb láng ragadta lelkemet
Hírért lobogni – istenem, mi dőre!
Az igazságért – ó, mily elfogult!
S míg örök lázban törtettem előre,
Hajam megszürkült, lelkem elborult.

Az én mezőmön nem értek kalászok,
Az én aratásom egy marék virág,
Az én gyönyöröm az álomlátások,
Az én világom egy álomvilág.
Kialvó lángok pernyéje szitálva,
Szürkén, szomorún csak esik, esik –
Félek, hogy álmaim összezilálja,
S elhagynak, mire beesteledik.

Hideg van... Fázom... Friss szenet a tűzre!
Gyilkos melegét hadd fújja reám,
Mint macska teszi, a madarat űzve,
Akit felvert gyanútlan éjszakán.
Ó milyen tűz ez! Mi más, mint a régi!
Nem erdőn termett, a mélység dobta ki:
Világforrongás volt az anyja néki
És forradalmak az ő fiai.

Hogy zúg, hogy dohog, hogy kattog, hogy lármáz,
Hogy mormol, veszekszik a kürtő alatt!
Mintha rab démonok az ajtót ráznák,
Hogy börtönükből szabaduljanak.
Haragvó isten! Mi lesz a világból,
Ha egyszer a kőszén öntudatra jut,
S a buta rög megindul magától
S a sistergő katlan majd egyszer kifut.

Ha összeomlik mindaz, ami korhadt,
Mi évezredek véres bálványa volt,
És oduikból elővánszorognak
A rászedett, a megcsalt milliók...
Látom mozdulni, – látom keveredni –
Egy új Marseillaise gyujtó hanginál,
Az ócska tetőkbe üszköket vetni...
Míg az utolsó is véres lángban áll!

– S amíg lelkemmel káprázatok játsznak
S jövendő tüzek délibábja von,
Amelyek távol ég alján cikáznak –
Valamikor – beomlott síromon,
Itt ülök némán, magamba rogyva,
Míg száll az óra, mint egy pillanat,
És félig ébren és félig álomba’
Piszkálgatom a húnyó parazsat.

Ez a gyertya a Családért és a Rokonokért lobogjon:

Ezek pedig a barátokért: