Melegh Andrea
dr. Melegh Anna
dr. Melegh Béla

Boldizsár (Persei Melegh) 1572-1582
Melegh István nemes 1667
Melegh János dandárvezér 1809
Melegh Gábor festő 1801-1835

Kattints ide!

Magyarország időjárása

Felhokép

 

Melegh Andrea selyemfestő

A selyemfestő rövid bemutatkozása

Melegh Andrea selyemfestő

1966-ban születtem Pécsett. Gyermekkorom óta foglalkozom a művészetekkel, középiskolának mégis az építőiparit választottam, hogy azután gyorsan pályát is módosítsak. Kirakatrendező és dekoratőr szakmát Budapesten szereztem. Egy kis finnországi kiruccanás után azóta is tervezőgrafikával és dekorációval keresem kenyerem szülővárosomban.

Kissé belefáradva a számítógépes grafikába kezdtem valami mással is foglalkozni. Többféle dolgot kipróbáltam eddig a tűzzománctól kezdve mindenféle festékig. Öt éve ismerkedtem meg a selyemfestés technikájával de igazán csak egy éve merítkeztem meg benne. A kontúrozós technika áll közel hozzám. A formák, színek, minták eddig is itt lapultak az ujjaimban, de úgy látszik most volt itt az ideje, hogy húsz évnyi összegyult tapasztalat után utat törjön magának a selyem által. Legszívesebben egész további életemben csak selymet festenék!

Eddigi röpke pályafutásom kiállításai: 2007. december: Café Zacc galéria és kávézó, Pécs 2008. március: Dunapart Galéria, Budapest 2008. május: Amatőr Artium XX. Országos Képző- és Iparművészeti Tárlat Baranya megyei kiállítása. Munkáim megtalálhatók a Képcsarnok bemutatótermeiben országszerte valamint Finnországban.

Első kiállításom címe Búvópatak volt. Remélem, felszínre törve megtalálja a saját útját és alakítja, formálja környezetét és ugyanolyan boldogságot, életörömöt és mosolyt fakaszt, mint amilyennel én festem képeimet.

2009. február 5.

A selyemfestés ősi hagyományokra tekint vissza. A keleti kultúrákban mindenütt találkozhatunk csodálatos képekkel. A kalligráfiák, a letisztult tusrajzok, a tájképek, az ezernyi színben pompázó istenképek mind a selyemfestés egy-egy gyöngyszemét képviselik. Ebben az ősi művészetben merülhetnek el a látogatók a Várkonyi Nándor Könyvtárban, Melegh Andrea jóvoltából...

Kisfilmek:
http://www.pecstv.hu/archivum/?vid=c3JkCxE=
http://www.pecstv.hu/archivum/?vid=c3JkCxA=

2009. február 4.

Melegh Andrea selyemfestő "Jégolvasztó csengőszó" című kiállítása február 4-28 között tekinthető meg a Pécsi Városi Könyvtárban.

Kiállítási meghívó

Képek a rendezvényről:
http://www.pecsiujsag.hu/index.php?p=gallery&sub=photo&gid=236#gl_image

2008. május

Kiállítás: Amatőr Artium XX. Országos Képző- és Iparművészeti Tárlat, Baranya megye

2008. március

Kiállítás: Budapest, Dunapart Galéria

2007. december 12. - 2008. január 12.

Kiállítás: Pécs, Café Zacc

 

Ízelítő munkáiból

 

Elérhetőség:
meleghandrea@gmail.com